Ötödik fejezet - Az első beszélgetés

Előző részből:"-Várj! -fogta meg a karom. -Kérlek ne szökj el! Megbízok benned, épp ezért nem zárom be az ajtót, nem ragasztom le az ablakokat. Ha menni akarsz menj, erővel nem tartlak itt, viszont akarom hogy tudd, terveim vannak veled. -oh, hidd el nekem is! -Terveim amik fontosak számomra. Patricia, kérlek maradj!-tudja a nevem?"

Csak álltam ott a zuhanyrózsa alatt és élveztem, ahogy a forró vízcseppek apránként tisztítják meg testem minden egyes négyzetcentijét. Évek óta nem volt részem ilyen élményben. Már maga a gondolat is sírásra késztetett. Miután akkor hajnalban elhagyta a szobát első utam a fürdőbe vezetett. Még csak körül se néztem már kezdtem vetkőzni, hogy minnél előbb felfrissülhessek. Fekete és vörös színű csempék váltakozása a falon és a padlón, egy kis komód a mosdó alatt. Ennyi volt mindössze a fürdő felszereltsége, de mégis annyira modernek és elképesztően drágának tűnt. Miközben a szappannal kör-körös mozdulatokat tettem a karomon, tekintetem elmerült a az egyre gyarapodó habban. Gondolataim cikázni kezdtek, s szinte minden egyes másodpercben máshol járt az eszem. Mi a fene történt velem? Csak nem megbolondultam?

Nagyjából húsz percnyi zuhanyzás után- vagyis én nem éreztem többnek húsz percnél, bár talán már az idő érzékem sem a régi-, a forró víztől kipirosodott testtel léptem ki a zuhany fülke előtti kis fekete szőnyegre. Törölközőért nyúltam. Hajamból hatalmas cseppekben csurgott a víz, ezért miután megtöröltem a testem a hajamat is felcsavartam. Leírhatatlan érzés volt újra meleg vízben hajat mosni. Eddig maximum csak a klubok mosdójában lévő csapnál tudtam mosakodni, ha netán, véletlenül volt meleg víz, viszont az is csak talán két percig tartott. Hiszen nem igen volt értelme a tisztálkodásnak.

Egy szál semmiben sétáltam ki a hálószobámba,hisz nem éreztem annak veszélyét, hogy bármikor újra visszajönne, majd egy hatalmas sóhajtás közepette végigterültem még nedves testemmel az ágyon. Jó érzés volt ahogy a felhevült testemet lehűti a hideg ágytakaró. A felmenő nap sugarai körbejárták az egész szobát. Mily meglepő ez a szoba is ugyanolyan volt mint a többi. Jó ízlésű, modern, gyönyörű és teljesen lakatlan. Le merem fogadni még sose töltött ebben a szobában öt percnél többet. Sőt az is megeshet hogy még sosem járt itt. Olyan érzésem volt mintha hotelben lennék. Miket beszélek, sose voltam még hotelben honnan tudhatnám milyen érzés hotelben lenni?
Az ágyam egy igazi monstrum volt. Teljes ellentéte az utcai, Alex által, kartondobozokból összetákolt ágynak mondott valaminek. El tudom képzelni, hogy egy igazi emelődaruval pakolták be, mivel olyan nehéznek és masszívnak tűnt. Egy szürke karakikamintás ágytakaró fedte, ami alatt két párna és egy akkora takaró volt amivel körbekeríthettem volna egy egész focicsapatot-na jó ez talán kicsit túlzás. A lényeg hogy hatalmas volt. A falszekrény is felért egy szobával, hisz olyan nagy volt. Néhány kép a falon, két éjjeliszekrény az ágy mellett rajtuk lámpával. Ennyi.

Szavai még mindig tisztán visszhangoztak a fejemben miközben a plafont bámultam, anyaszült meztelenül. „Megbízom benned!“

„Terveim vannak veled!“

„Patricia, kérlek maradj.“-s ez volt ami a legjobban bosszantott, ami még így, egy szinte egész hétnyi nem alvás után sem hagyott álomba merülni. A nevem, a nevem az ő szájából. Honnét tudja a nevem? Megeshet, hogy bemutatkoztam neki, valamelyik kicsit sem tiszta állapotomban? De ez hülyeség, hisz alig beszéltem vele valaha is. Mi van ha mondjuk régebbről ismer? De ez se túl logikus, mivel akkor nekem is emlékeznek kéne rá. De viszont ez már túl sok volt nekem. Nem bírtam ezen agyalni, bármennyire is szerettem volna rájönni, honnan tudja a nevem. Nem bírtam. Elnyomott az álom

***

Arra ébredtem, hogy a hajam teljesen betakarja az arcom, s ennek köszönhetően alig jutok levegőhöz. Ijedtségemben azonnal felültem, s összevissza kapkodva a fejem végignéztem a szobán. Egyedül voltam. Habár, kire számítottam? Valami nem stimmel. Sötét van. Iszonyúan sötét. Ahogy odaballagtam az ablakhoz és kinéztem rájöttem, hogy éjszaka van. Átaludtam volna az egész napot? Megeshet. Oh ég, milyen szerencsétlen vagyok. Képes voltam végigaludni a napot egy szál törölközővel. Ez most komoly? Mi van ha a nap folyamán bejött, hogy megnézze élek-e még, és meglátott így. Nem ez nem eshetett meg!

Elhúztam a szekrény egyik ajtaját amely egy halk kattanás után teljesen kitárult. Ruhák, és mind az én méretem. Na itt kezdett minden határozottan is hátborzongatóvá válni. Ezek szerint kitervelte az „elrablásom“, amit végül is  nem is nevezhetünk annak, mivel egy szóval sem tiltakoztam. Egy fekete szűk nadrágot, egy fehér pólót és fehérneműket vettem ki majd miután megmosakodtam, felöltöztem. A szoba sarkában lévő tükörbe nézve szépen szemügyre vettem magam. Szemeim, még ennyi alvás után is, tele voltak karikákkal, arcom jobb sarkában néhány horzsolás, amik még Alextől vannak, hajam a tegnap az esti mosás után szinte új színben tündököl, hatalmas hullámokban egészen a hasam közepéig. Arcom beesve tükrözte drogos mivoltomat, s a könyökhajlatomban lévő szúrásnyomokat is rejtegetnem kellett. Még jó hogy tükörbe néztem. Kell egy hosszú póló is ami eltakarja a hegeket a karomon. Nem láthassa meg őket. Nem illik bele a tervembe a „drogos totál kiszámíthatatlan csajszi“ külső. Máris jobb.-gondoltam mikor felvettem egy szvettert. Mosolyogtam, s a tükörképem velem együtt mozdult. Vézna lábaim egy szinte szabályos O betűt formáltak, ami kifejezetten nem mondható nőiesnek. Ezért mindig is utáltam magam. Hogy létezhet, hogy valakinek ilyen lába van? Akár valami mutáns...

Zajt hallottam lentről. Itt az én időm. Le kell hogy menjek hozzá, meghát a gyomrom is eléggé korgott már. Óvatosan nyomta le a kilincset majd nyitottam ki az ajtót. A lentről felhallatszó zajok már egyre jobban felerősödtek, s a sötét folyosót is csak a lépcső irányából jövő apró fény világította be. Makaróni illat. Hmmm... Mentem az orrom után, hagytam had vezessen. Remegő lábakkal lépdeltem egyesével lefele a lépcsőn, mígnem a végére érve a konyha felé vettem az irányt. Egyenesen az illat felhő után.

-Jó reggelt, az az estét.-köszönt anélkül hogy elfordult volna a sütő felől.

-Neked is.-szóltam vissza, majd vállammal nekidőltem az ajtónak. Kezeimet felső testemnél összekulcsolva figyeltem ahogy a felsője alól kidudorodó hátizmai táncolnak.

-Foglalj helyet, mindjárt kész a kaja.-Annyira közvetlen és aranyos volt, mintha már vagy ezer éve itt laknák. Eleget téve kérésének, leültem a konyha asztalhoz, pontosan vele szemben. Az asztal már meg volt terítve. Két főre.

Ahogy néztem őt tervemen agyaltam. Mindenképp meg kell szereznem Alex-éknak a pénzt, csak még azt nem tudom pontosan hogyan. A terv főszereplője persze kis szakácsom és az ő temérdeknyi pénze, viszont a sok pénzt valahogy el is kéne tudnom csaklizni.

-Kész is.-kopogtatta meg fakanalával az edény széllét, majd miután kezét megtörölte, szépen elémhelyezte a frissen készült sajtos makarónit. A kedvencemet. Milyen fura.-Szedj csak nyugodtan.-biccentette meg a fejét, majd ő is leült. Nem raktam túl sokat. Pont annyit amennyit úgy éreztem megbírok enni. Az az a tál szinte 50%-át. Mikor látta, hogy már harmadszorra rakok magamnak a tányérra, szája mosolyra görbült, de mégse arra a gúnyos mosolyra. Az látszott rajta, hogy büszke magára a főztje miatt. Miután szinte az összes kaját sikerült átkapirgálnom a saját tányéromra, hagytam ő is tegyen. Az elkövetkezendő percek síri csendben teltek. Bár ha akartam, se tudtam volna bármit is mondani, mivel állandóan tele volt a szám, nem csoda, hisz szó szerint mint egy malac zabáltam. Ízlelőbimbőim vad táncot jártak a számban a már régen nem érzett ízek miatt.

-Finom lett.-nyögtem két falat között.

-Ennek örülök. Bort tölthetek?-majd miután csillogó szemekkel bólintottam, felállt az asztaltól és egy az ételhez tökéletesen illő méregdrága, 1970-es bort hozott. Szépen felnyitotta majd először az én, aztán pedig az ő poharába töltött. Ekkor vettem észre mekkora borospohár áll a gyönyörű porcelán tányérom mellett.

Miután végeztünk, már kezdtem érezni, hogy egyre jobban oldódunk és mondataink egyre sűrűbben hangzottak el. Afféle üres fecsegés volt. Én megdicsértem a főztjét, ő elmondta a legfontosabb hozzávaló mivoltját. Aztán dicsértem a házát, ő pedig csak bólogatott.

-Finom volt.-nyeltem le az utolsó darabot is, majd a poharam felé nyúltam. Próbáltam minél előkelőbben és minél emberibben étkezni, de mindezt a finom vacsorát akarva akaratlanul is egy hangos böffentéssel koronáztam. Szemei hatalmasra nyíltak majd elnevette magát.

-Te aztán nem vagy semmi.-motyogta, miközben elvitte előlem az üres tányéromat.-Mi lenne ha kimennénk a nappaliba?-kérdezte, s miután bólintottam kezembe fogtam poharamat s követni kezdtem. Ahogy felkapcsolta a villanyt újra szemügyre vehettem pompás ízlését. A falon egy óriási plazma tévé, a szoba közepén egy akkora kanapé amin még bált is rendezhetnénk, a másik falon egy kép a napsütötte Londonról. És az illat. Virág illat. Nem is, inkább olyan, olyan... olyan jó illat. Nem tudom megmagyarázni milyen illat keringett a ház minden szobájának légterében, de nagyon jó volt. Egyik lábát maga alá húzva ült le, poharát kezében tartva én pedig szembe vele helyezkedtem el, lábaimat teljesen magam alá húzva, kezemmel a karfán támaszkodva. Szememmel a szobát pásztáztam míg ő engem bámult. Mélyen bele a szemembe. Azt hiszem meg kéne szólalnom.

-Tölthetek még bort?-kérdezte mikor észrevette hogy már üres a poharam.

-Nem, köszönöm. Már nem szeretnék inni.-feleltem.

-Akkor nem mesélnél magadról?

-Tudod mit, add az egész üveget.-mosolyogtam, belőle pedig egy kisebb kacaj futott ki.-Szóval meséljek magamról?

-Valami olyasmi.

-Mit szeretnél tudni?

-Mondjuk, hogy miért pont az utca és a drogok?-Pompás kérdés! Egyből a közepébe.

-Ez egy vicces kérdés. Erre azt szoktam válaszolni,hogy soha nem te választod meg az életedet, az életed választ meg téged, te maximum csak néhány kiszabott keret között mozoghatsz. Viszont ha már átléped a kereteket az már onnantól nem a te életed! Vegyünk példának téged.

-Engem?-nézett kérdőn.

-Téged! Gazdag srác, menő kocsi, menő ház. Ha mondjuk fognád magad és úgy döntenél hajóskapitány leszel egy rákászhajón, az már nem a te életed lenne. Te ennek születtél aki most vagy.

-Honnan tudod ezt biztosra?

-Ezt én nem tudhatom, ez csak egy feltevés.