2014. január 2., csütörtök

Nyolcadik fejezet - Összekuszálva


Az előző részből:
"Egy fegyver?-hitetlenkedtem miközben a zsebemből előhúztam azt a vackot. Egy béna Jason Statham utánzatnak láttam magam, valami béna krimi filmben. Fogalmam sincs milyen fajtájú, vagy márkájú. Még csak azt se tudom mihez kezdjek vele. Oké, az tiszta hogy milyen célból adta Alex,de én még sem vagyok egy gyilkos."


A sok sétálás, rohangálás fojtogatni kezdett. Nem akartam visszamenni hozzá, de Alex-et se hagyhattam cserben. „Várjunk csak! Miért is nem? Minden okom meglenne hogy cserben hagyjam, hogy keresztül gázoljak rajta és hagyjam had egye meg amit magának kotyvasztott. Szépen vissza kéne mennem Liam-hez, és vele élni tovább. Badarság... Liam csak egy idegen. Egy hapsi akit alig néhány napja ismerek, vagyis hogy nem ismerem, csak nála lakom. Ugyan kérlek. Szeretem Alex-et, és nem fogom cserben hagyni! Igen! Szeretem! Persze hogy szeretem. Hogy próbálok akár egy másodpercig is arra gondolni hogy átverem? De persze ezt szinte minden percben el kell játszanom. Kételkedek, aztán mégis rájövök Alex az igazi...“-veszekedtem séta közben magammal. Mint egy őrült kattogott az agyam. Magam is belátom kicsit se vagyok egy normális egyéniség. Mindent túlbonyolíttok. Ez nyilvánvalóan jellemhiba, de a fenébe, mindenkinek kell legalább egy.
„Nem fogom kinyírni! Miért is bántanám? Nem tett ellenem semmit. Viszont egy a stukker még jól jöhet.“-nyugtattam meg magam és szépen belesüllyesztettem a kabátom belső zsebébe, majd nagy lélegzet vétel után haladtam újra Liam felé. Amint egyre közelebb értem hozzá láttam, hogy már beszállt a kocsijába. Apró fény világította meg enyhén alulról az arcát. A telefonja volt az. Rezzenéstelen arccal bámulta a készüléket, mintha olvasna valamit. Még csak azt se vette észre hogy az autó felé közeledek. Csupán akkor kapta fel a fejét amikor bekopogtattam hozzá az ablakon.
-Végeztél?-vágta zsebre telóját míg én kinyitottam az ajtót majd beültem mellé.
-Igen. Köszönöm...
-Mégis mit?
-Hogy elhoztál.
-Semmiség.-rakta sebességbe a motort.-Azt is elárulod merre jártál?
-Csak itt a parton sétálgattam.-hazudtam. Vagyis inkább csak füllentettem, mivel nem hazudtam csak nem mondtam el ez az egész dolgot, és az hogy sétáltam az nem hazugság. Tényleg sétáltam.
-Értem, de máskor ezt inkább a hátsó kertben végezd.-kanyarodott ki a parkolóból.
-Rendben.-mosolyodtam el. Ironikus volt ez az egész. Tényleg ,mintha a kutyája lennék. Lassan leszidást kapok mert rossz helyen ürítek. Ami persze vicces lenne. Én és az a hülye fantáziám.
-Na... és így már jobban vagy?-nézett rám komoly arccal, néhány percnyi kínos csend után.
-Miért, eddig rosszul voltam?
-Eddig inkább szomorú és zárkózott voltál.
-Sajnálom. Csak nagyon furcsa hogy így befogadsz és törődsz velem. Még sétáltatni is kihozol.-BÉNA POÉN...de ő mégis mosolygott rajta.
-Tudom, nekem is furán jönne le ha valaki egyik napról a másikra maga mellé fogadna, de kérlek ez felől ne kérdezgess. Mindent megtudsz. Mindent a maga idejében!
-Rendben -helyeztem kezem óvatosan a combjára. Új taktika! Elérem hogy belém szeressen és majd ha már nagyon szerelmes lesz belém ellopom a hitelkártyáját és megszököm. Így ő is jól jár és mi is jól járunk! Hisz neki nem veszem el se az életét, se a összes pénzét és mi is megmenekülünk. Zseni vagyok. Ez miért nem jutott eszembe korábban? Persze, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem futott még végig az eszemen, hogy milyen jó lenne vele lenni, de mindig csak egy kósza ötlet volt. De ez most nem az. Zseni vagyok. Megjátszom szépen magam, mint azokban a nyálas filmekben.
-Nem fáztál a parton?-rántotta ki kezem alól a combjait, és egyre erősebben szorította a kormányt. Ennek meg mégis mi baja van?
-Nem...-ráncoltam össze a homlokom. Miért nem akarja hogy hozzáérjek? ...és még sokak szerint én vagyok bonyolult.

***

Mikor hazaértünk beparkolt a garázsba, majd amikor leállt a motor kikapcsoltam az övem.
-Nem vagy még éhes?-szálltunk ki egyszerre.
-Egy picit -vagyis mindjárt kilyukad a gyomrom!
-Akkor menjünk.
Beérve a házba finomabbnál finomabb illatok csapták meg az orrom. Oh, igen a főtt kaja illata. Nem sokszor volt részem eddig ilyen élményben. Amy csodás szakács volt. Szinte minden étel igazi gasztronómiai csodává vált a kezei alatt.
Pár perc múlva már asztalnál is ültünk, én az ablak melletti széken, míg Liam velem szemben várt az üres tányér fölött. Akkor és ot, ahogy úgy néztem őt, amint az üres tányért bámulja, az agyamba nyilallt a tudat, hogy fegyver még mindig a kabátom zsebében lapul.
Az a rohadt fegyver a kabátomban maradt!!
Hogy hagyhattam ott?
Hogy lehettem ilyen béna?
Azonnal  idegtépő félelem tört ki rajtam. Mi van ha észreveszi? De most nem rohanhatok ki hogy elrejtsem. Túl feltűnő lenne... Várnom kell míg  mondjuk elalszik vagy elmegy itthonról.
-Parancsoljatok!-tette az asztal közepére a hatalmas és frissensült grill csirkét és mellé finom szeletelt burgonyát Amy, ami azonnal elfeledtette velem apró kis gondomat.
-Köszi-mosolygott Liam, mikor pillantásuk összetalálkozott, majd Amy visszaállt a konyhapult mellé,mi pedig nekiálltunk a lakmározásnak.-Jó étvágyat! -adta meg a kezdő lökést és én azonnal telepakoltam a tányérom.
Zabálás kezdte: 3, 2, ...1!
Levegő vétel nélkül tömtem magamba a húst és a köretet, ami Liam-et csak nevetésre késztette. Úgy nézhettem ki mint egy disznó.
-Tényleg csak egy picit vagy éhes -kezdte el ő is kiszedni a tányérjára a vacsoráját.
-Öhm, bocsi.
-Ne kérj elnézést! Egyél nyugodtan, ez csak Amy-nek bók.-fordította fejét a konyhapultnál serénykedő Amy-re.
-Oké -nyeltem egy hatalmasat.
Nem tudom mennyi ideig zabáltam, talán húsz percig? Nem akartam elhinni hogy még mindig fér belém. Olyan bizarr volt. Úgy értem, máskor is napokig éheztem és utána zabáltam a lopott kaját, de ez most valahogy más volt. Mintha ez a sok dráma, meg izgalom egy kicsit eltűnne minden egyes falat után. Időtlen idők óta először éreztem tökéletesen jóllakottnak magam mikor kiürítettem a tányérom. Hirtelen olyan természetesnek tűnt ez az egész, hogy itt kajálok ezzel a cuki kis sráccal, mintha a kabátomban nem lapulna egy kilencmilis, mintha nem kéne őt átvernem, mintha nem egy rohadt színjáték lenne ez az egész.
-A desszertet a nappaliban tálaltam -kezdte el lepakolni a koszos tányérokat Amy.
-Desszert? Én arra már képtelen vagyok.
-Csokipuding.
-Miről is beszélek? Van még hely a gyomromban!-nevettünk Liam-mel majd egyszerre indultunk el a nappaliba. És valóban. A csokipuding felhőnyi tejszínhabbal a tetején, kristálytálkában ott díszelgett az asztalon. Liam, akárcsak az első este, kényelmesen elterült a kanapén, ölébe kapva a pudingot. Én szinte teljesen mellé ültem le, hisz most csábító üzemmódban vagyok! Csábosan dőltem az oldalamra egyik kezemmel magamat támasztottam míg a másikkal a pudingot kanalaztam. Idiótán festettem, de mellettem szólva nem volt nagy rutinom a flörtölésben. Liam nem vette a lapot csak majszolt tovább.
-Lenne kedved egy filmhez?-mondta.
-Későre jár...
-Nyolc óra-ráncolta össze a szemöldökét.
Nem kéne ellenkeznem. Most csábítok!
-Igazad van -döndöttem oldalra a fejem hogy a hajammal játszva igézően pillantsak rá, de mindebből csak annyi sült ki, hogy arcomat a hajamba temetve biccentettem egyet a fejemmel mint egy nem normális, idegbeteg. Röhejes voltam.
-Valami horror?
-Inkább valami vígjáték.-ültem fel és megpróbáltam összekapni magam. A lejátszóhoz sétált majd az alatta lévő fiókból előhúzott úgy nagyjából öt vagy hat CD-t, majd rövid tanakodás után egyet beletett a lejátszóba. Nyomkodott valamit a távirányítón, majd a film elindult és ő visszafeküdt mellém.
-Nemrég jelent meg, valami házaspárról szól akik körbeutazzák a földet a kisbabájukkal. A kritikusok szerint jó film.
-Rendben.-bólogattam. Mintha olyan nagy filmszakértő lennék.
Tényleg mókás film volt, a hapsi mindig dadogott, a nő meg általában elhagyta a babát, ami nagyon vicces szituba keverte sokszor őket. Liam persze nem így látta, az első félórában bealudt. Épp amikor a nő a babáját kereste, ami szintén nagyon röhejes volt, Liam feje lecsuklott a mellkasára. Ez volt az az alkalom. Senki és semmi sincs tehát, ami  megakadályozna abban, hogy kisétáljak az előszobába, kivegyem a fegyvert a kabátomból és elrejtsem valahol a szobámban. A szívem vadul kalapált. De aztán eszembe jutott, hogy mi van ha csak színlel, teszteli, hogy mit tennék ilyen helyzetben. Mellette ültem és feszülten figyeltem, hogy meghalljam a lélegzetét. Elég lett volna egy-két horkantás. Vagy egy kis nyálcsorgatás, a biztonság kedvéért. Közelebb húzódtam hozzá, hogy jobban szemügyre vegyem az arcát. A haja összekócolódva ékeskedett a feje tetején, szemhéjai pedig rezzenéstelenül pihentek. Itt az alkalom! Felpattanok és megteszem, alig néhány perc alatt minden feszengésemnek végetvethetek. Óvatosan, halkan felálltam és hátrálni kezdtem az előszoba irányába. Közben végig Liam-en tartottam a szemem. Amikor odaértem a fogashoz egy pillanatra megálltam hogy összeszedjem magam. A zsebem felé nyúltam és lassan kiemeltem a fegyvert. Nehéz volt és még mindig elég hideg. Megvolt töltve. Alex már rég megtöltötte. Magamtól eltartva indultam felfelé. Eldugom valahol a szobámban. Mondjuk a szekrényben a ruháim közé, vagy a fürdőben a mosdó fiókjába. Mindegy hova csak el innen!
-Liam én mára végezt..-lépett ki a konyhából Amy, aki az elé terülő látványtól, miszerint egy stukkerrel lépdelek Liam felé, totális sikításba kezdett.

6 megjegyzés:

  1. Imádtam mint mindig...jó régen volt rész:( ugyhogy most kerlek siess a kövivel;)

    VálaszTörlés
  2. xD Na ne már.. a szívbajt hozod rám.. csábítás.. elég vicces rész volt, remekül összehoztad ;))

    VálaszTörlés
  3. nagyon ügyes vagy!:) imádtam ezt a részt is!!:)

    VálaszTörlés
  4. Első reakció: jeeee, új rész!!:3
    Második reakció: ez a kép, woow!
    Harmadik(utolsó mondat): uh, basszus! Istenem ebből mi lesz! Újra lehengereltél, várom a következőt!<3

    Ölel,
    Patri<3

    VálaszTörlés
  5. Szia! Blogversenyt rendeztem, ha gondolod jelentkezz! :)
    http://mynewlifeinlondonwithlouistomlinson.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  6. várom az új részt*-* már kíváncsi vagyok; durván fejezted be xd de am nagyon ügyi vagy:))<3

    VálaszTörlés