Harmadik fejezet - Tél

Az előző részből:"Minden csalódásomba belehaltam kicsit, és lelkemnek azt a részét, amelyikben a dac élt, megöltem magamban, hogy újrakezdve az életemet, menjek tovább a sorsomon, végzetem felé. Beletörődtem hogy nekem az utca a sorsom, s végzetem, és az álom világom,az az a nagycsaládos gazdag élet is csak álom marad."

A szürke napok mint homokszem pörögtem, s észrevétlenül telt el egy, majd két hét. Az egész ősz békésen tel, Alex nem parádézott  nem voltak utcai balhék, de még csak azzal a titokzatos sráccal sem találkoztam, míg végül beköszöntött a tél. A legrosszabb része ez évnek. Nem csak a hideg és a hó ami megnehezíti mindennapjainkat, de ilyenkor valahogy mindenkiben feléled a honvágy, s a veszekedések is mindennaposak. A legtöbbünk árvaházból szökött tinédzser, viszont van néhány, s közéjük tartozik Alex is, akik egykori gyémántfényes életüket hagyták veszni drogok és alkohol miatt. Hisz a gazdagok gyerekei könnyen lesznek elkényeztetett drogos hülyék, és akármilyen szemtelen, lopós, idegesítő arcok lettek, bizony nem hibásak ők emiatt. Ha mindened megvan, nincs semmi kihívás, és cél, amit elérhetnél. Így nincs sikerélmény sem az életedben, vagyis nincs boldogság, ami nyilván hiányozni kezd egy idő után. Ezt valahol meg kell találni, és a drogok által kiváltott érzés hasonlít rá, még akkor is, ha kamu.

Ilyenkor karácsonytájt Alex a legveszélyesebb a bandában-nem mintha a többi évszakban nem lenne éleggé kiszámíthatatlan- így ilyenkor inkább kerülöm őt. Eszébe jutnak a meghitt családi karácsonyi vacsorák, az ajándékok, s  magát hibáztatva nincs egyetlen tiszta pillanatja se. Aki csak az útjába kerül üti-vágja, nem számít ember vagy állat. A tavalyi éve se volt valami fényes. Szilveszter utáni hetekben tért hozzánk vissza, miután karácsony hajnalában dührohamot kapva bezárkózott egy nem messzi elhagyott gyárépületébe. A fene tudja mit csinált ott, viszont mikor visszatért a szája fel volt szakadva s a kezét is mélyebnél mélyebb vágások díszítették. Gondolom öngyilkos akart lenni. Csak gyáva. Túlságosan fél a haláltól, hogy megtegye.

Nos, ahogy mondtam kerültem őt, ezért inkább az utcát róttam. A járda szélle fagyott és csúszós volt, akárcsak minden a környezetemben. Az ablakokat jégvirágok díszítették, viszont lehetett akár milyen hideg, egyetlen szem hó sem hullott. Nagyon ritka volt a fehér karácsony. Ahogy a nap lemenőben volt vörösre festette az ormótlan szürke betontömböket. Viszont amint eltűntek sugarai, nem maradt más csak a hideg, a sötét és a magány. Néhány utcazenészt hallottam még halkan, ahogy karácsonyi énekekkel tartják egymásban a lelket. Ahogy az idő közeledett az éjfélhez a hőmérséklet is egyre lejjebb esett, mígnem olyan hideg lett, hogy a szemeimet is alig birtam nyitva tartani. Vékony nadrágom alá egy szakadt bőrnadrágot húztam, s felső testemet is csak néhány lyukas felső és egy hatalmas bundakabát melegítette. Nem tehettem mást, egy helyet kellett találnom, ahol aludhatok, mivel félő hogy ha most elalszom, itt a hidegben, reggelre megfagyok. Egy diszkóhoz érve már nem éreztem az ujjaimat sem,  nem volt más választásom, bementem. Ebben az állapotban a klub olyan volt, mint az Óz, a nagy varázsló trükkje. Mindaz a varázslat, a pezsgés, az izgalom, csupán az elektronikai eszközök, az ital és a kábítószerek együttese által alkotott illúzió volt azok számára, akik besétáltak az ajtón, és beléptek ebbe a fantáziavilágba, mert itt megfeledkezhettek szürke, hétköznapi életükről. Prostik és börtönviselt striciken kívül, menedszerek, ügyvédek, bankárok is megfordultak erre, így abban reménykedtem valamelyikük zsebéből ki tudok majd csempészni néhány dollárt. Nagykabátom egy székre akasztva mentem elsőként a mosdóba. Ahogy beléptem tömény büdös csapta meg az orrom. Zsebembe nyúlva elővettem a még utolsó pirulámat, mivel ezt az éjjelt ép ésszel már nem fogom tudni végigcsinálni. A tükör elé hajolva nyeltem egy nagyot, s megrázva magam éreztem ahogy a szer végigfut az ereimben. Hideg vízzel leöblítettem arcomat, majd a felsőm nyakát is széjebb téptem, többmindent mutatva magamból. „Megcsinálom!“-suttogtam , s sarkon fordulva elindultam a tömegbe. Körülnéztem, akár  egy vadállat a szavannán kerestem áldozatom. A pultnál egy testes ősz pasas próbálta magát a szék alá inni, míg a táncparketten egy szőke, harmincas évei elején lévő hapsi fogdozta a körülötte vonagló lányokat. „Pompás felhozatal.“-mosolyogtam, majd elindultam. Vonaglottam, kezeimmel testem vonalát simogatva mutattam egyre többet magamból. Éreztem ahogy egy fickó hozzám dörgölődzik, s a tömeggel megindulva lökdösött egyre beljebb. Nem néztem meg kivel „táncolok“, hátatfordítva neki kezdem az arcát majd a kezeit simogatni. Halk nyögésekkel jelezte, tetszik neki a dolog. Kezeim végigvezettem derekán míg a csípőjéhez érve övével kezdtem játszani, mint egy elterelő hadműveletként, így balkezem óvatosan zsebébe csúsztatva kiloptam belőle pénztárcáját. A zene lelassult, a fények elhalványultak, s én önbizalommal telve fordultam meg, hisz meg van amit akartam. Végre egy kis pénz. Megfordultam hogy egy lágy csókkal megköszönjem áldozatomnak a kis ajándékot.

-Nem gondoltam hogy csak erre hajtasz!-mosolyodott el majd megszorította a csuklómat amelyikkel a tárcáját tartottam. Az áldozatom nem volt más, mint a hónapokkal ezelőtt látott bakancsos, bőrdzsekis srác. Testem megdermedt, szólni se tudtam. Az agyam azon kattogott, hogyan tudnám ezt most megúszni. Szabad kezemmel egy hatalmas pofont csaptam arcára, gondoltam így majd elenged, és elfuthatok. De a tervem balul sült el. Mielőtt még arcához ért volna kezem, éles reflexeinek köszönhetően elkapta azt, így már nem maradt esély a szabadulásomra.

-Mit akarsz tőlem?-ordítottam az arcába, mivel szemei megint csak üresek voltak. Nem volt benne vágy, de még csak öröm, sőt düh se. Egyszerűen semmi se látszott rajta. Arca is sima volt, akár egy tükör. Kérdésemet halván is ép hogy csak egy apró mosolyféle ráncolta össze az arcát, s magához tépve indult el kifelé. –Hagyj békén te paraszt!-rángatóztam.

-Te próbáltál meglopni s még én vagyok a paraszt?-kacagott, majd az ajtó elé érve megtorpant. Azt hittem azért, hogy elengedjen, de nem. Megfordult megvégignézve a klubbon, újra elindult. Papírvékony gönceim nem melegítettek rajtam sokat, mikor kiértünk az utcára.-Arra megyünk!-mutatott az utca túloldalára. Nem nagyon ellenkeztem, hisz nem volt mit veszítenem. Miközben elrángatott a kocsijáig egy szó sem hagyta el a száját, de én se mertem megszólalni. Mikor a kocsija elé értünk kinyitotta előttem az ajtót, majd segített beszállni. Lassan, kezét végigvezetve a motorháztetőn ment át az autó másik felére, majd beült mellém. –Kösd le magad.-szólt rám, és én engedelmeskedtem neki.

-Hova viszel?-néztem rá.

-Nem hagylak az utcán.-mosolygott édesen.

Sóhajtva süppedtem bele az üllésbe ami olyan puha volt mintha egy tál vattacukorban ültem volna. Az egész annyira új és másvilági volt. Soha nem gondoltam hogy egyszer egy ilyen kocsiban furikáznak majd, ráadásul egy ilyen srác mellett. Olyan meseszerű volt az egész, egy ízetlen csöpögős lovestory-nak való történet. Mármint, nem azt mondom hogy nem tetszett a srác közeledése, de valahogy minden annyira passzolt, minden annyira összejött.